
Szex sztori - A perverz nagymama
Beküldő:gorza tamEgy hete történt. Felhívott egy fiú, hogy találkozzunk, mert szeretne beszélni velem, de nem árulhatja el miről van szó. Elmentem a megbeszélt időben a megbeszélt helyre, leállítottam az autót, vártam. Rövidesen kopogtak az ablakon, egy fiatalember állt az autó mellett.
? Segíthetek?- kérdeztem.
? Igen, ha Te vagy az, akivel telefonon beszéltem.
? Én vagyok. Miért hívtál?
? A nagyimról van szó. Szeretne veled megismerkedni.
Volt egy sejtésem, hogy miért. Korábbi írásaimban leírtam már, hogy kedvelem az idősebb nőket, nagyon sok idős nővel volt kapcsolatom. Volt már úgy, hogy egyik ajánlott a másiknak. Azt reméltem, most is erről lesz szó, s összejön egy új kaland.
? És hol akar megismerkedni velem?
? Odamehetünk hozzá most is, ha jó neked.
? Menjünk!
Beült az autóba, s hamarosan ott voltunk. Bementünk a lakásba. Egy hatvan körüli nő fogadott minket. Korához képest szép arca volt és az alakja is formásnak tűnt.
? Szia, Nagyi! Itt van, akit kerestél ? mondta a srác, azzal el is ment.
? Jó napot! Erzsi vagyok!- nyújtotta a kezét a nagymama.
? István.
Vártam, hogy elmondja, miért keresett, de nem szólalt meg, csak mustrálgatott.
? Mondja, miért keresett?- törtem meg a csendet.
? Egy volt barátnődtől tudok rólad, és azt is tudom, hogy az idősebb nőket szereted. Mit gondolsz, lehetne barátság köztünk?
Valami ilyesmire számítottam ugyan, de ez a tempó még nekem is gyors volt. Nem tudtam, pontosan mire gondol.
? És hogyan képzeled a barátságot?- kérdeztem.
? Olyan intim barátságra gondoltam. Biztosan érted!
? Azt hiszem igen. És miket mondott rólam az a barátnő?
? Hát beszélt a méreteidről- felelte pajkos mosollyal.
? A méreteimről?
? Hát, hogy nem kicsi, és elég vastag. Meg, hogy nagyon jó vagy az ágyban- tette hozzá kicsit elpirulva.
? Ez igaz! És mit szeretnél?
? Néha meglátogathatnál, s akkor együtt lehetnénk, úgy?, tudod.
? Mennyi idős vagy Erzsi?
? Hatvankilenc.
? Nem látszol annyinak! Kilencet simán letagadhatnál.
? Köszönöm!
? Megmutatod magad meztelenül?
? Muszáj? Nincs már olyan jó testem, hogy mutogassam.
? Csak vedd le a blúzod, meg a szoknyád!
Levetkőzött, csak a melltartó és a bugyi maradt rajta.
? Ne szerénykedj! Nagyon jó alakod van még!- dicsértem meg.
? Igazán? Csak hízelegsz, nem mondod komolyan!
? De, komolyan mondom! Nagyon rendben van mindened.
? Leveszem a melltartót is, jó?
Bólintottam, mire ő kikapcsolta a melltartó pántját és lassú mozdulattal, mintha még gondolkodna rajta, levetette magáról a melltartót. Nagy, telt mellei voltak, nem is lógtak annyira, mint amire számítottam.
? Nagyon szép melleid vannak! Biztosan a puncid is nagyon jó még, szeretném azt is látni!
Kis gondolkodás után kibújt a bugyijából is. A punciját borító szőr már kezdett őszülni, de még sűrű volt. A látványtól megkeményedett a farkam.
? Nagyon izgató vagy!- mondtam közelebb lépve.
Megsimogattam a bimbóit, kezdtek keményedni. A számba vettem az egyiket, kicsit szívogattam, közben lenyúltam a lába közé. Hangos sóhajtás volt a reakciója. Egyik ujjamat a punci nyílásába dugtam, simogattam, a szemét lehunyva élvezte.
? Elő vegyem a farkadat?- kérdezte izgatott hangon.
? Igen, vedd ki!
Kigombolta a nadrágomat, lejjebb húzta, majd a gatyámba nyúlt, s megmarkolta a farkam. Szinte áhítattal húzta elő a jókorára duzzadt szerszámomat.
? Hú, ez tényleg vastag!- nézett rám csillogó szemmel.
? És milyen jó kemény!- folytatta ? Régen volt a kezemben ilyen jó kemény fasz!
Elégedetten markolászta, húzogatta, majd a farkamnál fogva a heverő felé húzott.
? Gyere, rakd be! Nagyon kívánom!- mondta türelmetlenül.
Azonnal hanyatt feküdt, és szélesre tárta a lábait. Ledobtam a ruhámat, oda térdeltem a lábai közé. Széthúztam a szeméremajkait, a lukhoz tettem a farkam, majd lassan kezdtem benyomni neki. Jó tág pinája volt, s az izgalomtól már nedves, így bátran benyomtam tövig, éreztem a méhszáját. Erzsi visított az élvezettől, ahogy elkezdtem keményen baszni. Ki-be járt a farkam a tág, nagy pinában.
? Jaj, de jó! Jaj, de jó!- sóhajtozott alattam, majd hangosan elélvezett.
Nem álltam meg, tovább dugtam keményen.
? Élvezz belém, kérlek! Azt akarom, hogy bennem élvezz el!- nyögte, miközben egyik orgazmusból a másikba esett.
Éreztem, hogy én is mindjárt elmegyek, tövig nyomtam bele a farkam, és bele lőttem mindent. Ahogy kezdtem puhulni, kivettem belőle, mellé feküdtem. Erzsi megfogta a farkam, és folyamatosan simogatta, mint aki el sem akarja engedni.
? Ez a gyönyör, amit adtál! Csodálatos volt! De régen volt már ilyen jó!- hálálkodott.
Közben végig a farkam simogatta, masszírozgatta. Éreztem, hogy újra keményedni kezd a kezében. Erzsi nagy örömmel vette, hogy ismét kemény lettem.
? Szeretném még! Te is?- kérdezte.
? Igen, de most másképpen!
A lábait a vállamra vettem, azonnal benyomtam tövig. A farkam rögtön eltűnt a kitágult, nedves nyílásban. Erzsi felnyögött:
? Hú, ez nagyon jó! Nyomjad! Nyomjad! Nagyon jóóó!
Elélvezett ismét, de én csak dugtam rendületlenül.
? Most hátulról gyere!- kérte.
Feltérdelt, mögé mentem, s hátulról nyársaltam fel. Hörgött, vinnyogott, mikor újból elélvezett. Én kivettem a farkam, a segglyukához illesztettem a makkomat, s óvatosan elkezdtem benyomni. Ez a luk nem volt olyan tág, mint az előző.
? Jaj, nem fér be! Elrepedek!- vinnyogta.
Most már nem engedtem, finoman mozogva tovább nyomtam, éreztem, ahogy tágul. Olyan szorosan ölelte a farkam, hogy éreztem mindjárt elmegyek.
? Mindjárt jövök!- nyögtem.
? Élvezz, kérlek a mellemre!
Kivettem a seggéből, a mellei közé tettem, s oda spricceltem az egészet.
Egy darabig még feküdtünk egymás mellett, aztán megtörölköztünk, felöltöztünk. Indulni készültem.
? Köszönöm ezt a mesés együttlétet! Nagyon jó a farkad!- hálálkodott Erzsi.
? Nekem is nagyon jó volt!
? Jössz máskor is?
? Ha szeretnéd, jövök.
? Nagyon szeretném!
Megbeszéltük a következő randit, aztán elköszöntem új barátnőmtől.
További erotikus történetek
Peterke
-*-
Hol lakik a nagyi
Ramszesz
-*-
Ezt a nagyit éni s basznám éjjel-nappal!
Szextörténetek, mobil verzió
Szex történetek
Kurvát vettem feleségül
Három éve egy barátommal elmentünk kirándulni hármasban.Én a feleségemmel mentem a barátom egyedül jött, mert a felesége lelépett az francia ürgével és így a feleségem mondta vigyük el őt is ne maradjon el az utazásból.Egyrészt örültem neki hátha rákap a feleségemre és l....Szex a wc ben a tanárral
Így utólag nézve elég rémesek voltak ezek a régi gyerektáborok. Arctalan tömeg, műanyag papucsok, pállott törülközők szaga rémlik fel. Folyamatosan szorongtam. Márpedig nekem, ha szorongtam, mindig székrekedésem lett.Mikor második után két hetet kellett végigüdülnöm ....
A többi erotikus történet
Magyar szexképek, és pornófilmek - Ajánló
néger csajok .hu
Pisilő lányok - barna
dugunk
Öreg picsák
Prosti női bugyis
Érett picsa dugása, alázása
Mérges anyuka
Baszás,és masszázs
Két tinilány partiban
Sheena Shaw fekete fasszal.