Családi pornó
Beküldő:családiszex20 voltam amikor megismerkedtem Ferivel. Belészerettem, összeköltöztünk,stb. Szerelmes voltam, de az ágyban sosem teljesített jól. Nem tudott rendesen megdugni, sosem volt benne semmi extrémebben, sosem próbáltunk ki új dolgokat. Csak a sima \"vanília szex\" volt. Egyre kielégületlenebb lettem, mindenre kezdtem begerjedni. A Ferinek volt egy bátyja, Viktor. Tipikus gengszter kinézet, voltak is alvilági ügyletei. Nagyon jól kijöttünk mindig is. Egy este úgy alakult, hogy Ferinek el kellett utaznia, ezért Viktor áthívott magához iszogatni. Rég nem öltöztem ki sehova, de most úgy gondoltam lazábbra veszem a figurát. Hosszú szőke hajamat feltupíroztam, erősen kihúztam a szememet. Melltartó helyett egy szexi fekete mellemelőt vettem fel, így a cicim csupasz maradt. (Hála Istennek meg vagyok áldva mellméretileg :)) Egy erős rózsaszínű kivágott topot vettem rá, egy fekete bőr miniszoknyát és bőr magassarkú csizmát. Jó hatást kellthettem, mert Viktor le sem tudta venni rólam a szemét. Iszogattunk, beszélgettünk, nevetgéltünk. Aztán szóba jött a szex. Spicces voltam már, így elkezdtem mondani, hogy Feri nem tud úgy megbaszni, ahogy igényelném. Erre Viktor teljesen átment állatba, odalépett és közölte, hogy \"na te ribanc, most majd én megkúrlak úgy, hogy két napig nem állsz lábra\". Széttépte rajtam a toppot és bekapta a mellemet. Azonnal kemény lett a bimbóm, és éreztem ahogy benedvesedik a frissen csupaszra borotvált puncim. Bugyit nem vettem, így könnyen hozzá fért. Elkezdett ujjazni, két ujjal, majd hárommal. Aztán, kivette hatalmas, kemény farkát (volt vagy 20 centis, és jó vastag). Letérdeltetett és lenyomta a torkomon. Úgy megszopatott, hogy majdnem odahánytam. Szoptam a golyóit is, ahogy tudtam. Közben csak nyomta a fejemet, rá a farkára és közben úgy beszélt velem mint egy olcsó kis kurvával. Húzta a hajam, pofozgatott. Annyira begerjesztett, hogy majd szét robbantam. Kutyapózban berakta és úgy elkezdett baszni, hogy azonnal elért az orgazmus. Ez neki nem volt elég, mondta hogy szopjam le 69be is, ő addig a popsimnál kezdett matatni. Elkezdte tágítani, tudtam hogy seggbe akar rakni. Iszonyúan keményen kezdte dugni a seggemet is. Közben izgatta a csiklómat is. Felemelő érzés volt. Mielőtt elélvezett volna, megint letérdeltett, és a számba élvezett. Letisztogattam a farkát és közölte, hogy mostantól én lesz az ő szukája és annyiszor fog megdugni ahányszor csak akar. azóta is így van :)
További erotikus történetek
Szextörténetek, mobil verzió
Szex történetek
Szex tortenet a felesegem felrelep
Már jó ideje házasok voltunk amikor az egyik vasárnap délelőtt a feleségem főnöke ellátogatott hozzánk. Kérdeztem is ez miért jött,Mire közölte a nejem szeretne megbaszni és te meg menj le és játszáll addig a gyerekekkel.Mondtam neki szó sincs róla itt maradok és vagy előttem....Szállodai szexkaland
A volt barátommal már két hónapja együtt voltunk, s nyár lévén felötlött bennünk egy közös nyaralás lehetősége. Sajnos a kedvesem munkája miatt külföldről szó sem eshetett, így egy kőszegi hosszú hétvége mellett döntöttünk.Mikor megérkeztünk a s....
A többi erotikus történet
Magyar szexképek, és pornófilmek - Ajánló
Nagy picsa
GIGACSÖCS
ahley bbw
Alice Romain pucéran
Michelle Wild pinája
Néger pár amatõr szex
Duci szex film
Pina és szex
Egzotikus csajt teli basszák
Nagy seggû fekete csaj