Leszbi pornó szex történet
Beküldő:Leszbi NikiIdegesen fújtam ki a levegőt, majd sarkon fordultam, hogy tegyek néhány lépést a járdán, majd megismételve a mozdulatsort, visszacaplassak oda, ahonnan elindultam. Már vagy ezredjére csináltam ezt végig, úgy grasszálva oda-vissza egy nagyjából tíz méteres vonalon, akár a ketrecbe zárt tigris. Ideges voltam, igen. Fogalmam sem volt, hogy mit is keresek ott tulajdonképpen. Járkálok fel-alá egy forgalmas útkereszteződésnél a járdán, mint egy elmebeteg, és várok valakire, akivel nem is biztos, hogy akarok találkozni. Ismét fújtam egyet és újból megfordultam, kezeimet a kabátzsebembe dugva, és elindultam visszafelé. Bár, az igazat megvallva, már magam sem tudtam, melyik az oda és melyik a vissza. Kellett ez nekem? Száz történet. Igen, nagy szám. Szép kerek. Na és akkor? Úgy éreztem magam, mint aki úgy ünnepelteti magát, mintha csak egy zseniális írólegenda lenne, akit mindenki agyon ajnároz, pedig valójában egyáltalán nem az. Én legalábbis nem tartom magam annak, és sosem tartottam. Én csak úgy írogatok. Írogatok, fordítgatok, ha meg már születik ebből valami nem is annyira rettenetes, akkor miért ne töltsem fel valahova, hogy mások is elolvashassák, hátha tetszik nekik? Ha pedig tényleg tetszik, akkor örülök. De ettől én még nem leszek Nobel-díjas író. Akkor meg miért várok itt valakire, aki épp azért jön, hogy pontosan azt lássa bennem? Azt. Az írót.
Már vagy századjára vettem elő a zsebemből a fényképét, hogy alaposan megnézzem. Talán önbizalomhiánnyal küszködöm, vagy tudja a fene. Most is ültem itt a számítógép előtt vagy fél órát, próbálva valami épkézláb mondatsort összeszedni, amivel elkezdhetném a történetet, tudat alatt végig azzal győzködve magamat, hogy úgysem tudok még két betűt sem egymás mellé rakni úgy, hogy abból végül értelmes szöveg legyen. De aztán mégis belevágtam. És abba a vállalkozásomba is belevágtam akkor. (Vállalkozás? Hú, megint egy mekkora nagy szó, ami marhára nem illik ahhoz, aminek én látom a saját munkámat. Már amennyire munka ez egyáltalán.) Belevágtam, de újból és újból ránéztem arra a képre, ami kissé remegő kezemben már alaposan összegyűrődött. Újra és újra megnéztem, hogy biztosan felismerjem, ha majd meglátom. Egy helyes, szőke lány mosolygott vissza rám a képről. Tizennyolc éves, és egy igazi szépség? Bár, valljuk meg az igazat, valószínűleg nem választanák szépségkirálynővé, és, az írót kissé kiforgatva, nem is az az arc volt ez, melyért hajóraj indult, s lángoltak Trója roppant tornyai? Már megint ez az idézet. Bele is írtam az egyik történetembe? Á, igen. A szomszéd lányban volt. A második részében, ha jól emlékszem. Na igen. Mekkora sikerhajhász lettem. Dobálózok itt a fennkölt idézetekkel, mintha tudnék is valamit. Holott messze nem ez volt a célom annak a történetnek a megírásával sem. Mármint a sikerhajhászat. Na meg aztán, a történet is volt akinek tetszett. Elvégre ez a lány is azért akar most velem találkozni, mert tetszettek neki a történeteim. Persze ebben nekem is volt részem. Amikor rájöttem, már nincs is messze a századik feltöltött történet, elgondolkodtam azon, valami különlegeset kellene feltölteni századiknak. És ez jutott eszembe. Találkozás egy olvasóval. Mekkora poén lenne már! Találkozom valakivel, akinek tetszenek a műveim (elvégre, miért találkoznék olyannal, akit untat), elbeszélgetünk róluk, a történetükről, a születésükről, aztán meg leírom mindezt egy novellában és feltöltöm. Mekkora önfényezés ez is! De végül is, jól is elsülhet a dolog, gondoltam, miközben ismét a fényképre pillantottam. Nem egy klasszikus szépség, az tény. Ha akarnék, könnyedén találhatnék nála szebbet is. Az igazi szépség viszont nem a külsőségekben van. Nem csak abban. Ő pedig, amellett, hogy azért helyes és csinos lány, még a fényképen keresztül is érezhető, rendelkezik valami különleges kisugárzással, ami sokkal szebbé teszi, mint amilyen a legtöbb agyonplasztikázott cicababa. Amikor kitaláltam, hogy ezt fogom megcsinálni századik történetnek, rögtön ő jutott eszembe alanyként. Nem tudom megmagyarázni, miért, de ő tűnt a legideálisabbnak. Amikor pedig megkérdeztem tőle chaten, boldogan igent mondott.
A tablóképét küldte el, hogy felismerjem. Most érettségizett. (Remélem, jól sikerült neki.) Bár a kép maga persze még bőven az érettségi előtt készült, mégis átérezhető rajta keresztül a jókedv és megkönnyebbülés. Az a határtalan életvidámság. Ahogy mondani szokták, a szem a lélek tükre. Azok a szürkéskék szemek pedig úgy csillogtak? Összegyűrtem a képet, és visszadugtam a zsebembe. Megálltam végtelenre nyúlt járkálásomban, lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Az sohasem használ, ha feleslegesen túráztatom az agyamat. Most már itt vagyok. Persze elrohanhatnék. Foghatnám magam, és felugorhatnék az első buszra, menni innen, menni akárhova, csak el innen. Semmi nem akadályozna meg benne, de ha már belevágtam, akkor végig is csinálom. Hirtelen dudaszó csapta meg a fülemet. Magam sem tudom, hogy hallottam meg a kereszteződésben összezsúfolódó, hangosan csikorgó kerekű és élesen dudáló járművek zaja közepette pont azt az egyet, de valahogy mégis kirántott mélázásomból.
Amikor először körbepillantottam, nem láttam semmit. Nem beszéltük meg, mivel jön. Csak azt, hogy itt találkozunk. Ez Pest egyik legforgalmasabb útkereszteződése. Ezer meg egy lehetősége van eljutni ide. Valószínűleg busszal jön, villamossal, vagy metróval. Esetleg fog egy taxit? Nem tudom, de őszintén, nem is érdekelt. Elég annyi, hogy jön. Viszont most egy buszt, vagy villamost sem láttam a környéken, és az aluljáróból sem jöttek fel túl sűrűn az emberek már pár perce, úgyhogy metró sem jöhetett. A duda hangja ismét elérte a fülemet. Reflexszerűen pillantottam ismét körbe, valahogy megérezve, hogy nekem szól a hang. A fene se tudja hogyan. Talán valami hatodik érzék. Bár ezekben sohasem hittem. Aztán végre, a harmadik dudaszó után, észrevettem a kocsisorban araszoló motorost. Fejét fekete bukósisak takarta, így nem láthattam belőle semmit. Ennek ellenére azonban egyből észrevettem, engem figyel. Amikor pedig észrevette, őt nézem, ismét dudált egyet, és intett felém, mielőtt visszarántotta volna a kezét a kormányhoz, nehogy felboruljon, amikor a kocsisor előre araszolt néhány métert. Na még csak ez hiányzott. Biztos valami kanos idióta, aki meglátta, hogy már egy ideje itt ácsorgok, és gondolta, bepróbálkozik. A legkevésbé sem volt kedvem most az ilyen tökfilkókhoz. Más körülmények között rájuk villantok egy gyors mosolyt, hadd legyen jó napjuk, aztán meg elfordulok, és, mintha valami sürgős dolgom lenne, kisétálok a látóterükből. Pár percen belül úgyis megunják a dolgot, és továbbállnak. Most viszont a legkevésbé sem volt kedvem ezzel jópofizni. A motoros viszont, úgy tűnt, nem értett a felé küldött szúrós pillantásomból. Ahogy araszolt előre a kocsisorban, láttam járgánya mozgásán, próbál minden adódó lehetőséget kihasználni, hogy kislisszoljon a tömegből, és odajöhessen hozzám.
Na tessék! Már csak egy ilyen tesztoszterontól túlfűtött majom hiányzott nekem. Már épp azon voltam, hogy odaügetek az aluljáróhoz, és lemegyek a lépcsőn, mintha a metró felé mennék. Talán utána vissza sem jövök. Ha hinnék az égi jelekben, utána még azt is bemagyaráznám magamnak, hogy ez az volt. Égi jel, hogy hagyjam a fenébe az egészet. Máig nem tudom, végül miért nem mozdultam. Csak figyeltem, ahogy a motoros végül kievickél fekete-bordó járgányával a járdához, letámasztja a hangosan puffogó szörnyeteget, és felém fordul. Épp azon voltam, hogy az első szavaimmal elküldöm a büdös francba mással szórakozni, amikor a vak is látja rajtam, hogy majd szétvet az ideg, de amikor levette fekete bukósisakját, egy pillanat alatt a torkomra fagyott a szó. Arra számítottam, egy nagydarab, körszakállas melák fog rám vigyorogni bamba mosolyával, amiről azt hiszi csábító, aztán pedig órákon keresztül löki nekem a sódert, hogy ugyan, menjek már el vele egy körre, vagy valami. Mintha nekem az lenne minden álmom, hogy egy ilyen bűzölgő szörnyetegre ráüljek egy ilyen tenyérbe mászó képű alak mögé. Ez a motoros azonban egyáltalán nem volt tenyérbe mászó képű. Sőt. Ahogy levette sisakját, gyorsan hátravetette hosszú, aranyszőke hajkoronáját, és csillogó szürkéskék szemekkel rám villantott egy széles mosolyt. ? Adél? ? kerekedett el a szemem, hitetlenkedve bámulva a lányt. ? Hello, B! ? szólalt meg csilingelő hangon, és letette maga elé a bukósisakját a motor kormánya mögé. Kutya legyek, ha előre megállapítottam volna, hogy ezen a motoron egy nő ül. Nem hogy egy tizennyolc éves lány. Meglehetősen groteszk képet mutatott a pufi protektoros kabátjában. Úgy nézett ki benne, mintha legalább egy száznyolcvan kilós body builder lenne. Bár, igaz, ami igaz, ha lett volna egy csöppnyi eszem, kicsit lejjebb tekintve már gyanút foghattam volna. Szűk farmerja ugyanis vélt felsőtestéhez képest igencsak vékony lábakra feszült. Ha valakinek olyan izmos felsőteste lenne, mint amilyet a jól kitömött motoros kabát érzéki csalódása sejtetett, és hozzá képest ilyen pipaszár lábai, az aztán tényleg egy elfuserált anyaszomorító lenne. Ő viszont egyáltalán nem volt annyira elfuserált. Ahogy kizipzárazta kabátját, előtűnt alól arányosan formás felsőteste. Szerencsére most már nem volt olyan meleg, mint az elmúlt napokban. Sőt, nekem is kabátot kellett vennem, őt viszont valószínűleg alaposan melegítette az a vastag protektoros ruhadarab, úgyhogy, szemmel láthatóan, jól esett neki, hogy beengedhet alá egy kis levegőt, hogy aztán megkönnyebbült arccal mosolyogjon rám ismét. ? Meglepettnek látszol ? vigyorgott töretlenül. ? Csodálkozol? Üssenek agyon egy pöröllyel, ha álmomban is eszembe jut, hogy ezzel jössz ide. Követte tekintetemet a még mindig két lába között nyugvó motorra. ? Tetszik? ? pillantott rám ismét. ? Nem vagyok nagy rajongója az ilyesminek? Szakértője meg pláne nem? ? húztam a számat, de gondoltam, azért mégis illene mondanom rá valamit. ? De azért szép darab. ? Ja. Egy Keeway RKV 125-ös ? dicsekedett, megsimogatva azt a részt, ahol a járgány üzemanyagtartályát sejtettem. ? Életemben nem hallottam róla ? vigyorogtam rá kényszeredetten. ? Talán mert gagyi kínai ? viszonozta gesztusomat. ? Kínai? Kí-ví? ? viccelődtem, mire ő önfeledtem felkacagott. ? Úgy hangzik, mintha azt mondanád, kivi. ? Úgy is jó ? vontam vállat. ? Kivi. Erre mindketten ismét felkacagtunk. ? Mi az, csak nem kitaláltál nekem is egy becenevet? ? Akár ? válaszoltam. ? Bár az abszurdabb lenne, hogy egy gömbölyded zöld gyümölcsön szántod az utakat, de hozzád is passzol a név? A motor miatt ? tettem hozzá gyorsan, nehogy félreértse. Elvégre ő a legkevésbé sem gömbölyded. És nem is Hulk, hogy zöldnek nevezzem. Ő viszont egyáltalán nem értette félre, csak kacagva átvetette a lábát a motor fölött és odalépett hozzám. ? Akkor szia, B! ? üdvözölt újból. ? Szia? Kivi! ? válaszoltam, miközben váltottunk két puszit. ? Tényleg ? jutott eszébe. ? Az igaz, hogy nem szereted a neveket? ? A történeteimet valós elemekre építettem. A főhős például az én alteregóm. Gyakorlatilag én vagyok, illetve az, ami szívesen lennék... Az viszont, hogy nem szeretem a neveket, ilyen formában nem igaz ? néztem rá elgondolkodva. ? Úgy pontosabb lenne, hogy ezeket a standardizált keresztneveket nem szeretem, amiket általában használunk. De valójában arról van szó, hogy abszurdnak tartom, hogy két egymástól merőben eltérő embert ugyanúgy hívjanak. ? Ez igaz ? bólintott. ? Itt vagy például te? Már meg ne sértődj miatta, nem azért mondom. Szóval, gimnáziumban volt egy Adél nevű osztálytársam. Alacsony volt, kissé telt, bár a legkevésbé sem nevezném még dundinak, vagy molettnek sem, vörösesbarna hajú, barna szemű és mindig ízléstelen ruhákban járt. ? Pont az ellenkezője, mint én ? terült szét ismét egy széles vigyor hosszúkás arcán, szürkéskék szemei pedig boldogan csillogtak, miközben hátravetette egyenes, aranyszőke haját a válla mögé. ? Ja. Te nem öltözöl olyan ízléstelenül ? viccelődtem, mintha ez lenne a legfőbb különbség, miközben végigtekintettem sportcipőbe bújtatott lábán, szűk farmerén, és a motoros kabát alól kilátszó trikóján. ? De akkor a probléma letudva. Ő maradhat Adél, én meg leszek Kivi. ? Áll az alku!
Ismét kacagtunk egy sort. Rossz kedvem mostanra már tovaszállt. Most már a legkevésbé sem bántam, hogy belevágtam ebbe a dologba. Éreztem, hogy ez egy élvezetes délután lesz. Persze, ami a pontosságot illeti, talán épp azért sikeredett olyan jóra, mert nem vártam tőle semmit. Csak túlélni akartam. Érdekes módon pedig, pont az ilyenekből lesznek a legnagyobb élmények. Mint amikor bekönyörögtem magam egy terepgyakorlatra az egyetemen, amit nekem nem kellett elvégeznem, de a hozzám eljutott hírek alapján érdekesnek hangzott. Szerencsére maradt pár üres hely, úgyhogy könnyedén befértem. Csak az indulás idejére tudatosult bennem, hogy az ég egy adta világon senkit nem ismerek a csapatból. Csak a tanárt, de az meg milyen már, ha egész úton a proffal smúzolok. Miután viszont leszurkoltam egy nem is kicsi összeget az útra, marha sok értelme lett volna visszamondani. Gondoltam, azt a pár napot csak kibírom valahogy. A végén pedig abból kerekedett életem egyik legnagyobb élménye? Talán majd egyszer írok róla valamit. ? Na de ne ácsorogjunk itt egész nap! ? zökkentem vissza a jelenbe. ? Üljünk be inkább valahova! Mit szeretnél? Egy sört?... Bár azt nem ihatsz ? pillantottam a motorra. ? Akkor egy kávét, vagy valamit? ? Hát? ? gondolkodott el. ? Szereted a sütit? ? Egyre kevésbé ? vallottam be. ? Kicsi koromban oda voltam a lúdláb tortáért. Egy vagonnyit be bírtam volna tömni belőle. Ma viszont már egy szeletet sem tudok megenni. Túl édes? Ebből is látszik, hogy öregszem. ? Mégsem vagy akkora gyerek. ? Hogy? ? Mint amit a szomszéd lányban írtál ? kacagott. ? Hogy csak a gyerekek között számít a legkisebb korkülönbség is. És hogy ebből látszik, hogy te is csak egy nagy gyerek vagy. ? Ja, igen ? nevettem fel én is. ? talán mégsem akkora. ? Akkor menjünk máshova? Nem tudom, hogy csak én magyaráztam-e bele, de mintha halvány csalódottság futott volna át az arcán. Viszont a legkevésbé sem ez motiválta, amikor végül kimondtam: ? Nem szükséges. Igaz, hogy nem vagyok oda már annyira az édességekért, mint régen, de veled szívesen megeszem egy sütit. Max. valami kevésbé édeset kérek. Erre az arca felvidult, és szemei ismét csillogni kezdtek. ? Van itt egy jó cukrászda, nem messze. Gyere! Meghívlak. ? Kizárt dolog, én fizetek ? tiltakozott. ? Ugyan már! Ez a legkevesebb, amiért belementél ebbe a dologba. ? Szívesen tettem. Nagyon örülök, hogy találkozhatok veled ? mosolygott rám, majd, miután én is viszonoztam gesztusát, kirúgta a motorja támasztékát, és mellettem haladva tolta a járgányt a cukrászda felé.
<p class="MsoNoSpacing" style="text-align: center;">***
Letettem a süteményes tányért és a kávéval teli csészémet a cukrászda asztalára, és leültem Kivivel szemben. Ő mosolyogva nézett rám, majd leszegte a fejét, és a szájába vette a réteséből levágott darabot. Talán egy kis zavart, kényelmetlenséget véltem felfedezni az arcán. Igaz, csak alig egy perce léptünk be az ajtón, az azóta eltelt idő java részét pedig kitöltötte a rendelés, mégis kényelmetlenül hosszúra nyúlt köztünk a csend. Amikor észrevettem, milyen mereven bámulom, inkább én is lehajtottam a fejem és, mintha csak az kötné le minden figyelmemet, gondosan leszeltem egy darabot a süteményemből, hogy aztán a számba vegyem. ? Hm! Nem is olyan rossz ? viccelődtem, amivel sikerült ismét mosolyt csalnom az arcára. ? Szeretem cukrászdába vinni a lányokat randizni ? vallotta be. ? Kellemes a légkör, és a sok cukor is felpörget? Elűzi a zavaromat. ? Randizni, mi? ? húztam a számat félmosolyra ironikus hangon, mire ő elpirult zavarában. Persze, ő is tudta, ez nem épp egy randi, de azért? Na mindegy. Inkább én is gyorsan témát váltottam, és a mondata másik felére haraptam rá. ? Emlékszem, említetted, hogy te? csak a lányokat szereted. ? Igen ? válaszolta kissé megkönnyebbülve. Úgy tűnt, ez a téma kevésbé érinti érzékenyen. ? A fiúk annyira önteltek tudnak lenni. Marhára büszkék rá, hogy nekik farkuk van ? tette hozzá fanyaros hangon. ? No igen ? gondolkodtam el. Való igaz. A srácok többsége, akit ismerek, valóban, mintha kissé felsőbbrendűnek érezné magát amiatt, hogy az a micsoda ott lóg a lába között. Bár az összefüggés számomra egyáltalán nem tűnt annyira direktnek. Amellett pedig, amire képesek, amellett részemről nyugodtan érezhetik magukat felsőbbrendűnek. Néha még nekem is szükségem van egy nagy, erős valakire magam mellett, akivel biztonságban érzem magam, és aki irányít. ? De azért nem olyan rossz az ? kaptam észbe, hogy talán túlságosan is elkalandoztam. ? Néha azért az sem rossz dolog. Én speciel szívesen veszem, ha egyik-másik be akarja csempészni nekem a lompost. ? Főleg Erik, mi? ? kuncogott. ? Erik éppenséggel nem. ? Hogyhogy? ? csodálkozott el. ? Leginkább azért, mert ő csak kitalált karakter. ? Nem azt mondtad, hogy a történeteid valóságosak? ? Inkább azt, hogy valós elemekre építettem. A karaktereim többsége tényleg valós személy, de sok a kitalált is. Ilyen például Erik is? Mondtam, hogy B tulajdonképpen annak a keveréke, ami én vagyok, és ami lenni szeretnék. Nekem sosem volt ilyen testi-lelki jó barátom? Talán ezért is alkottam meg Eriket. ? Értem.<img src="http://imagestore1.tortenetek.hu/55_107567_1173_72fd773c397ba34444f8afeb791332b5_00b204_301.jpg" border="0" width="435" height="580" style="vertical-align: middle; display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" /> ? De, végeredményben, az sem igaz teljesen, hogy kitalált személy. Javarészt létező személyekből gyúrtam össze. A Mr. Dákóban felemlegetett dolgok például valamilyen formában tényleg megtörténtek, akárcsak az Erik ajándéka című történetemben tárgyalt eset is. Viszont a két történet főhőse nem azonos, és egyik sem áll olyan közel hozzám, mint Erik B-hez. Akinek a szerepét a Mr. Dákóban pl. Erik ellopta, legnagyvonalúbban fogalmazva is csak jó ismerősöm. ? Értelek. De hát, nem is lehet mindig teljesen valós karaktereket használni ? mosolygott. ? Amennyit felvonultattál már, egy igazi női Casanova lennél, ha azt mind megdöntöd. ? Azért annyira nem sokat ? vakartam meg zavaromban az orromat. ? El is gondolkodtam rajta, hogy van-e értelme egyáltalán ilyen nagy feneket keríteni ennek a századik történetnek? Elvégre, amit feltöltöttem, annak a csak egy törtrésze saját. És még abból is csak az Erik ajándékának és az azóta megjelenteknek van valóságalapja ? hadartam, kiadva magamból mindent. ? Bár igaz, hogy a régieknél is sokszor létező személyeket vettem alapul a történetekhez, a Kocsmai szépségek szereplői például, a mesélő kivételével, mint létező személyek? De a nagyobb probléma az, hogy a történeteim túlnyomó többsége csak fordítás. ? Ez egyáltalán nem probléma ? vont vállat. ? Az is elég nagy munka, hogy ennyi mindent lefordítottál, és ilyen minőségben? Szerintem megérdemled, hogy megünnepeld a századikat. ? Úgy gondolod? ? néztem rá. ? Persze. A fordításaidat is imádtam. A Reát, meg a Mindig rád vártamot többször is végigolvastam? már ami eddig kész van. Már nagyon várom a folytatást. Remélem, összejönnek ténylegesen? Mármint Rea és Frey? De a nyomozósat is nagyon szerettem. ? Tényleg? ? mosolyodtam el. Nem azért, mintha annyira meglepett volna, hogy tetszett neki. Inkább csak azért, hogy én is mondjak valamit. ? Ja. Nagy álmom, hogy nyomozó legyek? vagy rendőr? vagy katona. ? Nem épp lányos munkák ? kacagtam. ? Igaz. De én sem vagyok egy kifejezetten lányos lány. ? Ezt elismerem. ? Amikor még a hasfelmetszőt töltötted fel, beszéltük is az akkori barátnőmmel, hogy, egy kicsit olyan, mintha rólunk szólna. Én a nyomozónő szerepébe éltem bele magam, ő meg a szerelméébe. ? Az akkori barátnőddel? ? ismételtem meg a szavait. ? Ez azt jelenti, hogy azóta már vége? ? Igen ? sütötte le a tekintetét egy pillanatra. ? Tudod, én az idősebb nőkre bukom? Ezzel nem is lenne probléma, viszont ő már kezdett egy kicsit anyáskodó lenni, úgyhogy arra jutottam, hogy ez a kapcsolat így nem működik? De hát, így kellett lennie. Kár bánkódni miatta ? mosolyodott el. ? Jó, hogy így fogod fel. ? Ja. Amíg tartott, jó volt, de nem találtam meg benne azt, amit kerestem, szerintem. Bár, mitagadás, vele volt eddig a legjobb az ágyban ? kacagott fel kényszeredetten. ? Miért? Mit kerestél? ? vigyorogtam rá kihívóan, bár igazából magam sem vártam választ. ? Igen? Nos, már amikor az utolsó pasimmal jártam, akkor is fülig bele voltam zúgva a biosztanárnőmbe. Azt hiszem, őt keresem azóta is minden nőben, vagy legalábbis valamely olyan tulajdonságát, ami jellemző volt rá. ? Ejha! ? Nem akartam megbántani, de nem tudtam mást válaszolni. ? Fiatal, frissdiplomás tanár ? mesélte. ? És egyszerűen gyönyörű. Meg aztán? a kisugárzása miatt? ? Egy kissé lehalkította a hangját. ?szóval? minden egyes órájáról felizgulva távoztam. ? Élvezetes órák lehettek ? mosolyogtam, ő pedig elpirult. ? Igen? De, visszatérve a fordításaidra, azokat sem kell szégyellned. Sok mindenkinek megmutattam őket. Büszke is lehetsz rám. Sok olvasót szereztem neked ? kacagott. ? És többen mondták, hogy hihetetlen, milyen sokat foglalkozol vele. ? Na igen. Ez amilyen hobbi nálam ? vontam válla. ? Szeretek írni, meg az ilyen történeteket olvasni is. Angolul meg egy rakat ilyen van. A nyelvérzékem viszont sajnos nem a legjobb, így akkor értem csak meg igazán a történet minden részletét, ha közben fordítom is. Így rákényszerítem magam, hogy minden apró részletnek utánanézzek, amit nem értek. ? Érdekes ? támasztotta meg az állát. ? És csinálsz mást is a szabadidődben? ? Persze. Igazából ez a késő délutáni, kora esti szórakozásom. Úgy hat körül szoktam leülni, hogy, na akkor most fordítok, és legkésőbb tízkor abba szoktam hagyni? De van mellette más hobbim is. Persze. Szoktam úszni, futni, néha elmegyünk a haverokkal szórakozni, vagy csak sörözni? Ha meg arra szottyan kedvem, nézek egy kis pornót ? viccelődtem, bár, végeredményben igazat mondtam. ? Azt én is szoktam ? vallotta be. ? Igazából egy jó ideje már csak az jelenti a szexuális életemet. ? Tényleg? Nincs senki, akivel? ? haraptam el a mondat végét, ő pedig csak megrázta a fejét. ? A tanárnőm meg nem engedi, hogy gyakoroljam is a tananyagot ? vigyorgott. ? Ja. Jó is lenne ? kacagtam fel. ? Gyerekek, ezzel befejeztük a szaporodás elméletének tanulását. Most rendeződjetek párokba, és próbáljátok ki gyakorlatban is az elhangzottakat! ? mondtam tanárnénis hangon. Alig bírtam ki közben, hogy ne röhögjem el magam. ? Az úgy nem lenne a legjobb ? húzta el a száját. ? Az osztályomba egy rakás infantilis idióta járt. Igazság szerint örülök is neki, hogy vége. ? Akkor: Tanár nő! Felelnék! Erre már ő is elnevette magát. ? Hát, kb. ? mondta, én meg ismét visszaváltottam tanárnénis hangnemre. ? Gyerekek, akkor most gyakorlatban is megnézzük az eddig tanultakat? Adél! Kérlek gyerek ki! Vedd le a bugyidat, és feküdj fel az asztalra! Osztály! Gyűljetek körénk! Most bemutatom, hogy kell rendesen kinyalni valakit. ? Jó is lenne! ? kacagott fel. ? De nem lennék jó alany. Rögtön el is élveznék. Erre nem válaszoltam semmit. Mindketten csak kacagtunk. ? Igazság szerint, irigyellek is egy kicsit, hogy ilyenekben lehet részed ? szólalt meg ismét. ? Azért nem minden igaz így ? feleltem gyorsan. ? Na igen, az Erik ajándéka, meg a Mr. Dákó, alaposan kiszínezve, de szegről-végről valós történeten alapszik? na meg a Gyönyörök az öltözőben című is megtörtént? csak nem velem, de a többség ebben a formájában kitalált. ? Tényleg? ? Igen. Beleépítettem valós elemeket, valós szituációkat, valós személyeket, de a történetek kitaláltak. Pl. a szomszéd lány első részében a cumizós jelenet az egyetemi épület tetején? az tényleg megtörtént, csak teljesen más kontextusban, és értelemszerűen nem Erikkel, aki ugye nem létezik. Viszont maga a történet kitalált, akárcsak a szomszéd lány személye. ? Ő sem létezik? ? csodálkozott, én pedig megráztam a fejem. ? Én örülnék a legjobban, ha egy ilyen csinos lány lakna a szomszédomban, de sajnos nem. A környékemen lakókhoz kb. most is olyan a viszonyom, mint amit a történetben a szomszéd lány előttre írtam. Akiről tudom, hogy ott lakik, arról is csak onnan, hogy feltűnően sokszor futok össze vele. De ennyi. ? Na és Gazella? ? érdeklődött. ? Ő egy kicsit bonyolultabb eset ? gondolkodtam el, és beleittam a kávémba. ? A szituáció szegről-végről igaz. Csak épp nem vonaton történt, hanem villamoson, nem ült le velem szemben, és nem hogy izgalmasabb dolgok nem történtek, de még egy szót sem beszéltünk? A valósi történet sokkal prózaibb. Utaztam a villamoson, megláttam egy csinos lányt, megihletett, a következő pár napban kigondoltam a történetet, leültem és megírtam. ? Értem ? bólintott. ? De azért így is marad jó pár izgalmas ismerősöd? A Kocsmai szépségek szereplői? Erik barátnője az Erik ajándékából? Csilla és Roni a Gyönyörök az öltözőbenből? ? No igen ? somolyogtam. ? Nem panaszkodhatom? Hé! ? pillantottam fel. Eszembe jutott valami. ? Nem akarnál találkozni valamelyikükkel? ? Az jó lenne ? csillant fel a szeme. ? Na és kivel? Válassz! ? Nos? ? gondolkodott el. ? A szomszéd lánnyal nem, mert ő ugye túl fiatal nekem. Erik meg azért nem, mert fiú? ? Meg azért sem, mert egyikük sem létezik ? tettem hozzá. ? Azért sem ? mosolygott. ? Viszont például Csilla nagyon szimpatikus karakter volt. ? Na igen. Kicsit nimfomániás, ha erre gondolsz ? kacagtam. ? Igen, azért is. De egyébként is szívesen megismerném. ? Oké. Akkor ezt megbeszéltük. Ő nem pesti, de azt hiszem, most itt van. A koliban. Drukkolj, hogy ne utazzon haza addig, amíg odaérünk! ? Nagyon örülnék neki. ? Viszont készülj fel, hogy nem teljesen ugyanolyan, mint a történetben!... Azért is nem töltök fel a saját történeteimhez képeket, mert a karaktereket valódi személyekből alkotom. Viszont azért kellőképp megváltoztatom őket. Kellemetlen lenne, ha valaki ráismerne, és visszajutna az illető fülébe. ? De azért csak hasonlít rá a karakter. ? Igen ? vallottam be. ? Egyes tulajdonságait eltúloztam, másokat meg, a történet jellege és a terjedelem miatt, elhagytam, de attól még igen. Ha valaki tudja, hogy ő az, rá lehet ismerni. ? Hé! Támadt egy ötletem ? csillant fel a szeme. ? Mi lenne, ha elolvastatnánk vele, amit róla írtál? Kíváncsi lennék, hogy mit szól hozzá. ? Hogy magára ismer-e? ? vigyorogtam. ? Pontosan. ? Oké. Ez jó ötlet? Viszont akkor előtte még hozzám is el kell mennünk. Csak a gépemen vannak meg a történetek. Gyorsan ki kell nyomtatni egyet. ? Rendben. Azon ne múljon! Amúgy is szívesen megnézném, hol laksz? Hol írod a történeteidet. ? Naja ? mosolyogtam miközben felálltunk és fizettünk. ? Viszont az a baj, hogy a tömegközlekedéssel csak elég nagy kerülővel jutunk el oda. Nagyon sok időbe telne haza menni, kinyomtatni a történetet, és még Csillához is oda érni. ? De van rövidebb út is, nem? ? Persze ? bólintottam. ? Csak közvetlen BKV-járat nincs. ? Sebaj ? csillant fel a szeme. ? Itt a mocim ? bökött a fejével a bejárat mellett letámasztott járgányra. ? Ültél már motoron?
<p class="MsoNoSpacing" style="text-align: center;">***
Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem függne tőle. Bár, az igazat megvallva? Megbíztam benne annyira, hogy elhiggyem, nem ültetne maga mögé erre a fémszörnyetegre, ha nem lennék teljes biztonságban. Viszont ezt az agyam hiába tudta, a testem hevesen tiltakozott. Minden porcikám megfeszült. A motor csomagtartójából előkerült pótbukósisak kissé nagy volt a fejemre. Kényelmetlenül zötykölődött, ahogy száguldottunk keresztül a széles autóúton, kerülgetve a kocsikat. Ettől pedig még kevésbé éreztem magam biztonságban. Csípőjén összefont karjaim ráfeszültek kemény és érdes kabátjára. Mintha csak egy gólemet ölelnék. Bár nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb hasonlat, és nem biztos hogy jó néven venné, ha tudná, így jellemzem magamban, de nem tehettem róla, akkor az futott át az agyamon. Egy vörös fenevadon motorozó gólem. Egy igazi fantasyba illő rémkép. Ha nem lettem volna annyira betojva, még fel is nevetek. Nem csak a kép abszurditása, de ehhez a gyönyörű lányhoz képesti irracionalitása miatt is. Még a cukrászda előtt állva elmagyaráztam neki, merre kell mennie, de abban maradtunk, útközben majd mondom, mikor és merre kanyarodjon. Ez nagy naivitás volt a részemről. Most, ott a motoron ülve, még ahhoz sem volt merszem, hogy egy milliméternyit megmozdítsam a karomat csípőjén, nem hogy még jelezzek is neki valahogyan. Ő viszont szerencsére feltalálta magát, és könnyedén odatalált a megadott címre. Én viszont ebből semmit sem érzékeltem. Még akkor is mereven kapaszkodtam belé, amikor már lehúzódott a ház elé és leállította a járgányt. ? Azért ennyire nem vezetek rosszul ? térített magamhoz kacagó hangja. Csak most mertem kinyitni a szememet és eszméltem rá, állunk. ? Bocsi! ? szabadkoztam, miközben gyorsan lerántottam a fejemről tartalék sisakját, mintha ezzel megszabadulhatnék az egész élménytől. ? Csak még sosem ültem motoron és? ? Teletojtad magad a félelemtől ? heccelt, én pedig csak vállat vontam. ? Valahogy úgy. ? Szóval itt laksz ? váltott udvariasan témát, és feltekintett a mellettünk magasodó épületre.
? Aha? Gyere! ? pattantam le gyorsan a motorról. Tudat alatt a pokolba kívántam az egész masinériát.
Kivi gyorsan biztonságba helyezte járgányát és utánam ügetett, miközben én tartottam neki az ajtót. Nincs mit szépítenem, az épület belülről egy romhalmaz volt. Igaz, kívülről is. Az az igazi őskövület omladozó sztálinista barokk kóceráj. Kivi viszont elámulva forgatta a fejét, miközben felcaplattunk a lépcsőn. Mintha csak minden egyes négyzetcentiméterét alaposan meg akarná szemlélni a szerkezetnek. A legizgatottabbá viszont akkor vált, amikor már ott álltunk a lakásom bejárata előtt. Nem kertelek, bevallom, annyira bemajréztam a száguldástól, hogy még akkor is remegett a kezem, így percekbe telt, mire elő tudtam horgászni a lakáskulcsomat. Csak amikor végre a kezemben volt a kulcscsomó, akkor vettem észre, milyen mereven bámulja barátnőm az enyémtől alig pár lépésnyire lévő szomszéd ajtót. Pontosan tudtam, mire gondol. ? Igen ? bólintottam, kirántva őt mélázásából. ? Ha a szomszéd lány létezne, akkor pontosan ott lakna? És ott cigizne ? böktem a fejemmel a másik irányban a folyosó végén, szintén alig pár lépésnyire helyet kapó ablakra. Kivi olyan áhítattal bámulta a szomszéd lakás ajtaját és az ütött-kopott átlátszatlan ablakot, mintha csak egy múzeumban szemlélné meg a világirodalom legnagyszabásúbb műveit ihlető tárgyakat. Én viszont nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, csak fújtam egyet, és betoltam a kulcsot a zárba. ? A történeteim után, gondolom, nem kell elnézést kérnem a rendetlenségért ? vigyorogtam Kivire, miközben benyitottam lakásomba, amin mintha egy tornádó söpört volna végig. Ő nem szólt semmit, csak ugyanazzal az áhítattal szemlélte a kis helyiségeket. Nem volt nagy szám. Valószínűleg Budapest legrosszabb minőségű lakásai közé tartozott, de én jól megvoltam itt, neki pedig bizonyára a történeteimben betöltött szerepe miatt jelentett kuriózumot. ? Néhány perc, és indulhatunk ? mondtam, miközben bekapcsoltam a számítógépemet, és elpakoltam néhány könyvet és üres sörös üveget a nyomtatóm elől. ? Addig körülnézhetek? ? kérdezte Kivi áhítatos hangon. Most szólalt meg először, mióta leszálltunk a motorjáról. ? Persze ? válaszoltam, oda se figyelve, miközben gyorsan megnyitottam a Gyönyörök az öltözőben nevű world-fájlt a gépemen, és rákattintottam a nyomtatás gombra. A printer hangosan kattogni kezdett, miközben beszívta magába az első papírt és zakatolva elkezdte ráspriccelni a tintát. ? Szóval itt szoktál írni ? lépett mellém Kivi az asztalhoz, melynek egy négyzetcentimétere sem látszódott ki a rajta heverő laptop és az ezernyi könyv és üres üveg alól. ? Ja ? álltam fel, és odaléptem a nyomtatóhoz, figyelve, ahogy lassan kicsusszannak belőle a teleírt lapok. ? Vagy az ölembe veszem a gépet, és a fotelben ülve ? böktem a fejemmel az ülőalkalmatosság felé. Kivi továbbra is bámulta az asztalomat, közben néha-néha felpillantva rám. ? És? csak úgy elhatározod magad, hogy írsz, kitalálod, leülsz és írod? ? Azért ennyire sajnos nem egyszerű ? sóhajtottam. ? Ismered Robert E. Howardot? ? Ő írta a Conan, a barbárt, ugye? ? Igen ? bólintottam. ? A múltkor a kezembe került egy kötet a meg nem valósult műveinek vázlatairól. Az a címe, hogy Bran Mak Morn és a piktek. Ahhoz írt egy magyar író előszót, amiben azt mondta, kétféle író létezik. A tudatosnak megmondod, hogy mit írjon, ő pedig alapos kutatómunkát végez, mérnöki pontossággal precízen megtervezi, felépíti a történetet, megírja, aztán pedig leteszi az asztalodra a kész művet. Az ösztönös ezzel szemben csak arról tud írni, ami érdekli. Howard az utóbbi kategóriába tartozott, és én is inkább ide sorolom magam. ? Tényleg? ? Aha? Az ihlet magától jön. Nem tudom megmagyarázni hogyan. Csak olvasok valamit, nézek egy filmet, vagy előadáson ülök és jegyzetelek, esetleg csak bambulok ki a fejemből a villamoson ülve és egyszer csak bumm? Eszembe jut valami. Egy ötlet, egy érzés, vagy valami ilyesmi, amiből aztán összeáll az egész. Írni pedig csak akkor tudok, ha ezt maximálisan átérzem? Nem tervezem meg a történeteimet, csak nagy vonalakban? Például vegyük a Gazellát! Annyit állítok össze előre, hogy a főhős elmegy a vasútállomásra, megveszi a jegyet, a pénztárnál meglátja a csajt, megtetszik neki, megkívánja, aztán felszáll a vonatra, elbambul, és egyszer csak a csaj benyit a kupéjába. ? Ennyi? ? Ja. Legalábbis konkrétan megfogalmazva. Viszont amikor leülök írni, akkor teljesen beleélem magam az egészbe. A szemem előtt pereg az eseménysor, így hirtelen ötletektől vezérelve tudok írni. Ha viszont azt mondod nekem, hogy írjam meg ezt vagy azt a történetet, bármilyen részletességgel fejted is ki, csak nagy erőfeszítések árán tudok összehozni belőle valamit, mert nem érzem át, és csak a tudatomat kényszerítve tudok mesterségesen összehozni valami elfogadhatót. ? Érdekes ? mélázott el. ? Az ? húztam a számat, és ismét csak a nyomtatót figyeltem, ahogy köpködi ki magából a papírlapokat. ? Fantasztikus ? tette még hozzá átszellemült hangon. ? Nagyszerű ember vagy, hogy ezt így meg tudod csinálni! ? Ugyan már! ? pirultam el. ? Szerintem nem nagy dolog. ? De igenis az ? vágta rá. ? És ezekből tanulsz? Nyúlt az egyik könyvem felé, én pedig már hallottam is, ahogy a vaskos kötet mozgásától zörögni kezdenek a mindenhova besuvasztott sörösüvegek. ? Ne! ? kiáltottam fel. Egy gyors lendülettel ott termettem mellette, és megfogtam a kezét. A csörgés zaja elhalt. Viszont nem csak az. Egy pillanatra mintha megfagyott volna körülöttünk a levegő. Egyikünk se mozdult. Kezem az övén pihent. Éreztem bőre perzselő tüzét a tenyeremen, közben pedig testemet egyszerre öntötte el melegség és bénító fagyosság. Felemeltem a fejem, és barna szemeim tekintete belemerültek az ő szürkéskékjeinek tengerébe. Általában félelmetesen jó az időérzékem, az ilyen pillanatokban viszont mintha fejbe vágtak volna, lekapcsolták volna a villanyt és minden KO. Nem érzékeltem semmit a külvilágból, csak hideg, de ugyanakkor mégis eleven tüzet árasztó szemeit láttam. ? Tudod ? szólalt meg alig hallható hangon ?, amikor a történeteidet olvastam, egy olyan lánynak képzeltelek el, aki bárkit és bármilyen helyzetben megszerez. ? Jó is lenne ? erőltettem magamra egy mosolyt. ? De sajnos nem így van. ? Most már én is tudom? De a valóság sokkal jobban tetszik. Nem volt időm reagálni, mert ebben a pillanatban előre hajolt, leküzdve azt arasznyi távolságot, ami arcunkat elválasztotta, és megcsókolt. Mintha egy eleven lángcsóvává változtam volna. Ereimben vér helyett folyékony tűz kezdett áramlani, és olyan lüktetés lett úrrá rajtam, amely megtöltötte minden porcikámat. Ösztönösen csókoltam vissza, és elvesztem ajkai puha érintésében. Éreztem, ahogy keze kicsusszan az enyém alól és karja átöleli a derekamat miközben magához rántott. A testem önállóan cselekedett, bár ezt a legkevésbé sem bántam. A lüktetés egyre inkább a lábaim közé koncentrálódott, miközben kezeim bebújtak szétnyitva lebegő kabátja alá és trikóján keresztül végigsimították a hátát. Utána lejjebb tévedtem, és már combjait érintettem, leírva egy nagy kört, míg végül tenyerem meg nem állapodott kerek fenekén. Végighaladva testén a feszes farmer alatt végigtapintottam kemény izmait, és a feneke is olyan keményen simult a tenyerembe, hogy még azt is el tudtam képzelni, egy erősebb szorítással egy diót is fel tudna törni a farpofái között. ? Nem is hittem volna, hogy a motorozás ilyen izmossá tesz ? lihegtem, amikor végre kiszabadultam heves csókjából. ? Az nem is ? kacagott, miközben még szorosabban magához ölelt. ? De sokat sportolok. Egy időben versenyszerűen kerékpároztam, egy ideje pedig már rendszeresen futok és szeretek kosarazni, focizni, meg pingpongozni. ? Ejha! Jót is tesz neked ? markoltam bele ismét a fenekébe, mire ő felnevetett, és ismét megcsókolt.
Kezei most már sokkal követelődzőbbek voltak. Míg eddig ő csak a derekamat ölelte, most behatolt felsőm alá és a pólómon keresztül simított végig a hátamon, majd megmarkolta az egyik mellemet. Ágyékom szinte már tisztán hallhatóan felsikoltott a vágytól. ? Hé! Hé! ? húztam el a számat ajkaitól. ? Ha így folytatjuk, sosem jutunk el Csillához. ? Számít az? ? vigyorgott, szemein viszont láttam, bármennyire is szívesen elfeküdne most velem az ágyban, nem hagyná ki a lehetőséget, hogy találkozzon a barátnőmmel. ? Ne félj! Ígérem, nem szalasztunk el semmit ? húztam végig mutatóujjamat keresztbe ajkain, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve még tovább mentem, és mellei között végighaladva a köldökéig húztam le az ujjamat. Ő nem szólt semmit, csak elmosolyodott és egy gyors csókot lehelt a számra. ? Oké. De siess, mert nem fogom sokáig bírni! Szinte végszóra a nyomtató hangos pityegéssel jelezte, végzett munkájával, majd nem kevésbé zajos kattogással kikapcsolt. ? Nem is kell már várnod ? válaszoltam, miközben kibontakoztam az öleléséből, felkaptam a lapokat a nyomtató tálcájáról, pár gyors mozdulattal összekapcsoztam őket, és meglengettem a levegőben. ? Most már indulhatunk is.
<p class="MsoNoSpacing" style="text-align: center;">***
Most már a legkevésbé sem féltem. Valamiért, az elmúlt alig fél óra hatására, amit a lakásomon töltöttünk, minden ódzkodásom elszállt a gyors száguldás irányában. Vagy csak Kiviben bíztam meg sokkal jobban? Nem számít. Csak az a lényeg, hogy most már nem feszültem úgy a hátának menet közben, mint egy magát összetojni készülő gyerek, úgy összeszorítva a szemeimet, hogy az már szinte fájt. Bár, szó mi szó, most is erősen karoltam át, de már egészen más okból. A merev motoros kabáton keresztül akár egy próbababát is ölelhettem volna, az sem lett volna más érzés, de az a tudat, hogy az érdes felszínű ruhadarab alatt az ő teste rejtőzik, amit alig pár perce végigsimítottam, teljesen feltüzelt. Mielőtt elindultunk, viccelődve megmutatta, ha beindítja a motort, megfelelő testtartásba helyezkedve a lágy remegés kellemesen masszírozza az ember ágyékát. Valóban nem volt rossz érzés, de jelenlegi izgatottságomban egyáltalán nem segített. Alig bírtam magammal. Ahogy hozzá simultam, orromat megtöltötte grapefruitos tusfürdőjének erős illata, ami csak még jobban beindított. A lakásomra vezető úton a félelemtől nem tudtam mutatni neki, merre menjen, most pedig az agyamon átszáguldó pajzán gondolatokkal kellett megküzdenem ahhoz, hogy figyelni tudjam az utat. Arra számítottam, amikor odaérünk Csilla kolijához, a dolog csak még rosszabb lesz, mert már arra sem kell kényszerítenem magam, hogy az utat figyeljem. Azonban csalatkoznom kellett. Amikor ugyanis leszálltunk a motorról a lakásomat rejtő tömbnél nem kevésbé ódivatú épület előtt, egy egészen más jellegű érzés kerített hatalmába. A törzsemen átvetett váltáskán keresztül is szinte égette a bőrömet a benne lapuló néhány kinyomtatott oldal. Eddig nem gondoltam rá, de most villámcsapásként áradt szét fejemben a gondolat: Mit fog szólni Csilla, ha elolvassa a történetemet?
Csendben baktattunk fel a lépcsőn. Én az aggályaimmal küzdöttem, Kivin pedig látszott, hogy majd szétveti az izgalom, hogy találkozhat egyik kedvenc története szereplőjével. Bár biztos voltam benne, hogy legalább ilyen szívesen döntene engem az ágyba. És, nem tagadom, ez utóbbiban én is partner lettem volna. Most már azonban nem akartam meghátrálni. Amikor megálltunk a megfelelő szoba ajtaja előtt, vettem egy mély levegőt, elszántam magam és bekopogtam. ? Hello! ? villant rám egy széles mosoly a kinyíló ajtó mögül. Nem Csilla volt az, hanem a szobatársa. Nem tudtam, örülnöm kellene-e, hogy ő nyitott ajtót, egy kis időt adva nekem, hogy elszánjam magam, vagy bosszankodnom, amiért ő is itt van. Kivi azonban, úgy látszott, a legkevésbé sem bánta a dolgok ilyetén alakulását. Apró mosollyal a szája sarkában mérte végig az ajtóban álló lányt. Szó se róla, volt is rajta mit nézni. Magas, karcsú test, amit bő nadrág és az előző napokhoz képest kicsit hűvösebb idő miatt egy kockás pulóver takart, de ez, az ő esetében, csak még vonzóbbá tette. Az utóbbi ruhadarabnak pedig ráadásul az ujja majdnem könyökig fel volt húzva, ami látni engedte okkeres tónusú bőrét, zipzárját pedig majdnem a köldökéig lehúzta, elővillantva a pulóver alatt viselt olivaszín felsőjét. Vörösesbarna haja lágyan omlott a vállára, ízlésesen keretezve kellemes ívű arcát, amit kissé széles orra, és kékkel vegyes acélszürke szemei uraltak. ? Szia! Mi még nem találkoztunk ? zökkentett ki merengésemből vendéglátónk, Kivihez fordulva. ? Marcsi vagyok. ? Hello! Adél ? szorította meg a felé nyújtott jobbot. ? De B csak Kivinek hív. ? Kivi? ? nézett rám Marcsi csodálkozva. ? Hosszú történet ? vágtam rá gyorsan. Most nem volt kedvem ennél leragadni. ? Majd később elmesélem? Csilla itt van? ? tettem hozzá, miközben beléptünk a kis kollégiumi szobába. Egy részem reménykedett benne, hogy tagadó választ kapok, egy másik viszont nagyon is arra vágyott, hogy Csilla ott legyen. Többször is leírtam már, hogy szeretem, ha én irányítok. Pontosabban, ha én szabom meg a dolgok tempóját. Ez leginkább az ismerkedésre igaz. Fiúknál könnyű a helyzet, pláne azért, mert ők nyomulnak maguktól is. A lányoknál viszont szeretem úgy kipuhatolni, hogy bepróbálkozhatok-e, hogy közben ő ne vegyen észre az egészből semmit. Így, ha úgy ítélem meg, hogy ha nyíltan rámozdulnék, elküldene a búsba, inkább lassítok, vagy egyenesen visszavonulót fújok. Ő meg ebből az ég egy adta világon semmit nem vesz észre. De ez igaz az olyan helyzetekre is, mint a mostani. Ebben a szituációban nem tudom kimagyarázni magam. Most már vagy megmutatom Csillának a történetemet, és lesz, ami lesz, vagy egy kínos beszélgetés után úgy távozom, hogy egyikünk se tudja, mi értelme volt az egésznek. Az előbbi megoldás túl rizikós, az utóbbi után meg egy agyalágyult idiótának érezném magam mindig, amikor csak Csillával találkozom. Egyik rosszabb, mint a másik. Vártam Marcsi válaszát, ő viszont nem szólt egy szót sem, csak a lakásnak alig nevezhető kollégiumi szoba belseje felé fordult és elkiáltotta magát: ? Bubu! Brigi van itt! ? Bubu? ? nézett rám Kivi. Hangjában és arckifejezésében egyszerre fedeztem fel a megrökönyödést, az értetlenséget és annak jeleit, hogy nagyon is jól szórakozik. ? Nem fontos ? ráztam meg a fejem oda sem figyelve. ? A koliban lányok néha így szólítják? szólítjuk egymást. Ezt a beszélgetést azonban nem tudtuk folytatni, mert ebben a pillanatban Marcsi acélszürke szeméhez csatlakozott egy másik, hasonlóan hirtelen kék szempár, aminek tulajdonosa azonnal a nyakamba vetette magát. ? Brigi! ? nyomott Csilla egy cuppanós puszit az arcomra. ? Régen láttalak. ? Lefoglaltak a zéhák ? hazudtam. Bár, végeredményben annyira nem is volt hazugság. Valóban elég sok zéhám volt a hetekben, de amellett a gondolataimat a Kivivel való találkozó is megtöltötte. ? Ki a barátnőd? ? rántott vissza a jelenbe Csilla hangja. ? Ó? ő? ? hebegtem. ? Szia! Adél vagyok ? nyújtotta felé a kezét a beszélgetés tárgya. ? De Brigi csak Kivinek szólítja ? csicseregte kacagva Marcsi. ? Kivi? ? nézett most rám Csilla ugyanazzal az arckifejezéssel, mint az imént szobatársnője, én pedig megint csak ugyanazt válaszoltam rá. ? Hosszú történet. Majd elmesélem. ? És, honnan ismeritek egymást? ? folytatta a kérdezősködést Csilla. Éreztem a hangján, hogy valami többet lát a kapcsolatunkba, mint ami benne volt? vagy legalábbis amit akkor benne levőnek gondoltam. Talán érzékelhető is volt a köztünk lévő vibrálás, de ebbe most nem akartam belemenni. Túlságosan is lefoglalt az, hogy mit fog szólni Csilla a történetemhez. Inkább minél hamarabb túl akartam esni rajta. ? Brigi! Csak nincs valami baj? ? nézett rám aggódó arckifejezéssel szalmaszőke hajú barátnőm. ? Nincs ? válaszoltam gyorsan. ? Én csak? Csilla! Igazság szerint azért jöttünk, mert szeretnénk neked mutatni valamit. ? Mit? ? csillant fel a hirtelen kék szempár. ? Nos? ? kezdtem újra idegesen, miközben magamon éreztem Kivi tekintetét. ? Nincs véletlenül egy söröd behűtve? ? Szolgáld ki magad! ? intett Csilla a szoba sarkában rejtőző minihűtő felé. ? Köszi ? villantottam rá egy mosolyt. Vontatott mozdulatokkal léptem oda a hűtőhöz és nyitottam ki az ajtaját. Egyrészről szükségem is volt az alkoholra, hogy egy kis nyugalmat erőltethessek magamra, másrészről pedig ezzel is időt akartam nyerni ahhoz, hogy lecsillapítsam zakatoló szívemet, és meggyőzzem magam arról, minden a legnagyobb rendben lesz. Akkurátusan végigmértem mindent, ami a hűtőben volt, ezzel is húzva az időt. Tipikus kollégista készlet. A feltétlenül szükséges vaj, tej, felvágott és hasonlók mellett rekeszszámra sör, boros üvegek, és az ajtóban egy ízletes pezsgő is helyet kapott. Végül, talán egy kissé túl hosszúra nyúlt gondolkodás után, kivettem az egyik sörös dobozt és becsuktam a hűtőt. Amikor visszafordultam, Csilla és Kivi már az egyik ágyon ültek, Marcsi pedig egy félfalnak támaszkodva figyelt engem. Ugyanazokkal a vontatott mozdulatokkal, mint eddig, kinyitottam a sörös dobozt, és miközben alaposan meghúztam, leültem én is az ágy szélére. Válltáskám mintha egy több tucat kilós súly lenne, úgy csapódott oldalamnak. ? Nos, miről lenne szó? ? nézett rám Csilla. Látszott rajta, már őt is nagyon érdekli a dolog. Ahogy pedig Kivire néztem, láttam, ő is már alig várja a fejleményeket. Tekintetét ide-oda kapkodta köztem és Csilla között, bámulva a táskámban lapuló történet két szereplőjét. ? Szóval? ? kezdtem bele, de elakadt a nyelvem. Gyorsan megráztam a fejem. Ebből elég. Lesz, ami lesz, bele kell vágnom. ? Szóval? tudod mennyire szeretek írogatni. ? Borzasztó hülye témafelvetés volt, de jobbra most nem tellett. ? Persze ? kacagott fel barátnőm. ? Hiszen folyton csak történeteket gyártasz. ? Igen ? húzódott mosolyra az én szám is. ? És? egy ideje már kicsit komolyabban is foglalkozom ezzel. ? Ezt hogy érted? ? vonta fel az egyik szemöldökét Csilla, és, megsejtve valamit, egy pillanatra Kivire nézett. ? Nos, pár hónapja sűrűbben írok kisebb-nagyobb történeteket ? néztem segítségkérően Kivire. ? Igen ? szólalt meg ő. ? Tavaly augusztus 16-án került fel az első az oldalra. Meglepett, hogy ilyen pontosan tudja, Csilla viszont a mondat egy másik elemére ugrott rá. ? Az oldalra? ? ismételte meg és kérdőn nézett rám. ? Igen. Tudod, ezeket a történeteket egy netes oldalra is feltöltöttem. Innen ismerem Kivit. Ő az egyik leghűségesebb olvasóm. ? Sejtem, milyen történeteket írogatsz te ? kacagott fel Marcsi. ? Biztos tele vannak izmos pasikkal, meg csinos lányokkal. ? Meg merev farkakkal és nedves puncikkal ? tett rá egy lapáttal Csilla. ? Ha tudnád mennyire ? mosolygott rá sokat mondóan Kivi, mire Csilla nevetése egy pillanat alatt elhalt. Éreztem, megértette a Kivi szavai mögött rejtőző üzenetet, és most értetlenül nézett rám. Vettem egy mély levegőt. Most már nem volt visszaút. Lassan a táskámhoz nyúltam és kinyitottam. ? Van itt egy történet, amit szeretnénk, ha elolvasnál ? nyújtottam át neki a papírköteget. ? Ugye nem azt akarod mondani, hogy én szerepelek benne? A hangja kifejezéstelen volt. Nem éreztem benne megvetést, vagy undort, de izgatottságot sem. ? Persze nem lehet rád ismerni ? mentegetőztem. ? Kellőképp eltorzítottam a karakteredet, így hát? Elharaptam a mondat végét. Eltorzítottam. Nem ez volt a legjobb szó, de szerencsére Csilla nem értette félre. Arcát ismét eluralta a mosoly, és kék szemei most a kezében lévő papírkötegre szegeződtek.
Feszült némaság borult a szobára. Kivivel mozdulatlanul figyeltük Csillát, akinek szintén csak a szeme mozgott a papír felett. Úgy éreztem, a szívem mindjárt kiugrik izgalmamban. A tarthatatlan helyzetet végül Marcsi oldotta meg azzal, hogy szobatársa mögé hajolt, és a válla felett hangosan olvasni kezdte a szöveget: ? Esküszöm, ez jobb, mint a szex zuttyant le Csilla az öltöző padjára és maga mellett karjaira támaszkodva hátra vetette a fejét. Ha te mondod ültem le én is mellé, és lerúgtam a sportcipőmet. Miért? villantotta rám acélos kék szemeit, miközben kirángatta kontyba tűzött szalmaszőke hajából a gumit, kiengedve dús sörényét. Te talán nem élvezted? Hangosan felkacagott, majd durcás képpel felé forduló barátnőjére nézett. ? Tökéletes leírás rólad. ? Ne is ? fújta fel az arcát Csilla. ? Várj csak! ? kacagott Kivi a kialakult helyzeten, és keresgélni kezdett a Csilla kezében lévő szövegben. ? Ezt olvasd el! ? Úgy érzem, most végig tudnám kefélni az egész éjszakát döntötte hátra ismét a fejét Csilla ? folytatta Marcsi a felolvasást. ? Robi kéznél van, nem? vigyorogtam rá, de ő elengedte a füle mellett a barátjára való utalást. Láttátok azt az edzőt folytatta, mintha meg sem szólaltam volna. Istenem, de lecumiztam volna ott, helyben. Harsányan felnevetett, majd tovább olvasott. ? Nehéz lett volna nem észrevenni, miközben végig velünk ordibált döntötte a hátát Roni a szekrényeknek és ő is elkezdte leráncigálni magáról a ruháját. Mintha csak egy kommandós kiképzést akarna végigcsináltatni velünk? Amúgy meg vigyorgott ő is Csillára te bárkit lecumiznál, akinek van valami említésre méltó a két lába között. Fogd be, Veronika! sziszegte Csilla és barátnője arcába vágta összegyűrt felsőjét, amit éppen csak most vett le. Hé! tiltakozott a megszólított, és köpködve törölte le arcáról a ruhadarabról ráragadt izzadtságot. Tudod, hogy utálom, ha így szólítasz. Bocsánat, felség! vigyorgott rá Csilla szarkasztikusan. De most komolyan! tért vissza az előző témához. Az a pasi egyszerűen tökéletes volt. Azok a széles vállak, az izmos mellkas, a kockás ha? Mmm! Fogadok, hogy a szerszáma is akkora, mint egy hajóárbóc. ? Tényleg ilyen lennék? ? pillantott rám Csilla a papírból, olyan boci szemekkel, amiknek egyszerűen nem tudtam ellenállni. ? Csak egy kicsit ? vigyorogtam. ? Kicsit ? kacagott Marcsi. ? Kicsit nagyon. Erre már nekem sem volt válaszom. Csak röhögni tudtam.
Csilla megjátszotta a sértődöttet, de látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet. Szerepéből azonban egy pillanatra sem esett ki, és azonnal Na megállj csak!-felkiáltással rám vetette magát. Hangosan hahotázva fetrengtünk az ágyon. Bár egyszerűen nem tudom megérteni azokat a leszbikus nőket, akik tudatosan olyan külsőt formálnak maguknak, hogy úgy nézzenek ki mint egy férfi, rövid hajjal, férfias ruházattal meg a többi, néha rám is rám tör az az érzés, mintha kevésbé lennék nő? vagy inkább úgy fogalmazok, kevésbé lennék nőies, mint kellene. Az ilyen pillanatokban azonban, amikor önfeledten viháncolunk Csillával az ágyban fetrengve, akár a kislányok, minden kétségem elszáll. ? Buli van! ? kiáltott fel Csilla, mielőtt lerántottam volna magam alá. ? Helyes! ? kacagott fel ismét Marcsi. ? Akkor ünnepeljük meg a nagy írót! Nem tudtam eldönteni, hogy hangjából szarkazmust, vagy csak egyszerű csipkelődést hallok ki. Az este ilyetén alakulása és barna barátnőm vigyorgó arca láttán ez már a legkevésbé sem érdekelt. Marcsi a szoba konyhának kinevezett, de arra a legkevésbé sem hasonlító része felé indult, Kivi azonban továbbra is ott ült mellettünk az ágyon, és torka szakadtából kacagott a jeleneten. ? Na megállj csak! ? Igyekeztem sértődött hangszínt ölteni, de szűnni nem akaró kacagásom elrontotta az egészet. Így csak a nyilvánvaló játékos mozdulat maradt, amivel magamhoz rántottam kedvenc olvasómat, és magam alá gyűrtem. Ő viszont nem hagyta magát, és erős karjaival könnyedén felém kerekedett. Mozdulni sem bírtam, ahogy rám nehezedett, de, őszintén szólva, nem is akartam. Csilla kislányos kacagása egyre inkább elveszett, a külvilág többi zajával együtt. Csak a fölém hajoló szürkéskék szempárt láttam, és az arcomba omló aranyszőke hajat. Kivi is valószínűleg ugyanazt érezhette akkor, mint én, mert ebben a pillanatban előre hajolt, és megcsókolt. Csilla huhogása még az elmémre boruló fátyolt is áttörte, ahogy úgy huhogott, akár egy éretlen kislány, aki még életében nem látott két embert csókolózni. ? Hé! ? kacagtam fel én is, és elfordítottam a fejem a csókból. Kivi keze egy pillanatra elgyengült, így ki tudtam szabadítani a Csilla felé eső karomat, megragadva mellettünk ülve kacagó barátnőm könyökét, és magamhoz rántottam. Kivi engedte, hogy kigördüljek alóla, és Csilla fölé kerekedjek. Egy ideig birkóztunk, míg végül, pontosan már én sem tudom, milyen úton-módon, egymást karjaiban kötöttünk ki, ajkaink pedig egymásba fonódtak. Kivi egy cseppet sem volt féltékeny. Engedte, hogy öleljem és csókoljam novellabeli társnőmet, miközben ő mögém bújt, betolta a kezét a ruhám alá, és miközben megmarkolta melleimet, a vállamat kezdte csókolgatni. Mintha elektromosság áramlott volna keresztül a testemen. Lehunytam a szememet, és felszegtem fejemet, miközben hangosan felnyögtem. Csilla, hiába vesztette el szám érintését, nem nyugodott le, hanem nyakamat kezdte csókolgatni, egyre lejjebb haladva.
Együttes erővel könnyedén lefejtették rólam a ruhámat, és hamarosan már egy szál bugyiban feküdtem ott előttük. Kivi ismét a számra tapadt, miközben Csilla a melleimet csókolgatta, egyik keze pedig a combjaim közé siklott, megérintve immáron teljesen átnedvesedett bugyimat. ? Nocsak, nocsak! ? hallottam meg Marcsi kacagó hangját. ? Egy percre hagylak titeket magatokra, és erre kell visszajönnöm? Úgy viselkedett, mintha a világ másik végére ment volna, pedig, pár lépésre tőlünk a hűtőben turkálva, nyilván mindent pontosan érzékelt. ? És akkor ezt most egyedül fogom meginni? ? kérdezte. Sikerült ülő helyzetbe tornásznom magam, miközben az engem kényeztető két lány is Marcsira pillantott. Ő pedig ott állt előttünk, az ágy mellett, kezében a hűtőben már látott pezsgővel. ? Ünnepeljük meg a nagy írónőt! ? visszhangozta Csilla barátnője korábbi szavait. ? Proszit! ? Nekem jobb ötletem van ? somolygott Marcsi. Egy gyors mozdulattal kinyitotta a pezsgős üveget, majd fölénk hajolva elkezdte tartalmát a melleimre önteni.
Egy pillanat alatt megértettük szándékát, és miközben én kidüllesztettem mellkasomat, Kivi nyalogatni kezdte melleimről az italt, Csilla pedig a hátamhoz bújva a nyakamat kezdte csókolgatni. Marcsi kacagása egy pillanatra elhalt, miközben meghúzta a pezsgősüveget, majd ismét hangosan nevetve közénk vetette magát. Hamarosan már mind a négyen meztelenül feküdtünk az ágyon. Kivi fölém kerekedett, és szenvedélyesen megcsókolt. Aztán lejjebb csúszott, hogy arcát combjaim közé fúrja. Miközben nyelve behatolt szeméremajkaim közé, én mellettünk fekvő két barátnőmet figyeltem. Csilla szalmaszőke haja szétterült Marcsi combjain, ahogy feje félreérthetetlen mozdulatokat végzett odalent, szobatársnője pedig közben ugyanazt végezte el barátnője punciján, amit az az övén. Nem sokáig tudtam a mellettünk hatvankilencező barátnőimre koncentrálni, mert agyamat egy pillanat múlva elöntötte a gyönyör köde, ahogy Kivi belehajszolt egy akkora orgazmusba, amekkorát már magam sem tudom, mikor éltem át utoljára. Órákon keresztül szeretkezhettünk. Én legalábbis úgy éreztem, mert amikor számtalan orgazmus után elhevertünk egymás mellett, úgy éreztem, minden erő kiszállt belőlem. ? Ez csodálatos volt, B ? lihegte Kivi. ? Miért szólítod így? ? kapta fel a fejét Csilla. ? Hogy? B-nek? ? B az alteregóm ? magyaráztam. ? A történeteim főszereplője. Kivinek pedig ez megtetszett, és azóta így szólít. ? Neked meg egyáltalán nincs ellenedre ? kacagott kedvenc olvasóm, én pedig csak bólintottam. ? De senki nem szólít így ? vonta fel a szemöldökét Marcsi. ? Tudom ? válaszoltam. ? De nekem is kijár egy becenév, nem? Mellesleg pont ebben a történetben el is szóltam magam ? böktem fejemmel a papírkötegre, amit szeretkezés közben lesodortunk az ágyról. ? Ja? hol is van? ? kapta fel Kivi és lapozgatni kezdte ? Akkor jó mosolyodott el Roni. Ebben mind egyet értünk. Köszi, hogy elhoztál minket, Brigi! ? Tényleg! ? kapott észbe Csilla. ? Ez nem?? ? De ? vágtam közbe. ? Az ő sztroija. ? Kiről beszéltek? ? nézett egyikünkről a másikra Kivi. ? Nem fontos ? ráztam a fejem. ? Egy ismerősünk az egyetemen. Neki vannak ilyen történetei. ? Ja ? kacagott Csilla. ? Egy igazi szoknyapecér. ? Meséltem neked, hogy ez a történet valós, csak nem velem történt meg ? fordultam Kivi felé. ? Aha. ? Na. Ez az ismerősünk mesélte. Nekem meg megtetszett, és beleírtam magam. ? És engem meg Ronit vettél be magad mellé ? kacagott Csilla. ? Ezért még lakolsz. Ha nem tudtam volna pontosan, mit ért barátnőm ez alatt, szemei pajzán csillogása pontosan elárulta volna. ? Tényleg! Ronival mi van? ? kérdezte Kivi. ? Na mi az? Mi nem vagyunk elegek neked? ? heccelte Marcsi. ? Ja ? helyeseltem. ? Talán nem kapott eleget? De most megkapod. Már kissé visszanyertem az erőmet, úgyhogy felpattantam fektemből, és Kivi lábai közé vetettem magam, elindítva őt a gyönyör egy újabb hulláma felé. Még előttünk állt az egész éjszaka, én pedig tudtam, hogy abból vajmi keveset fogunk alvással tölteni. De ezt a legkevésbé sem bántam. Végül olyan jól sikerült ez a kis ünneplés, hogy annál már csak a tökéletes lett volna jobb. Amikor, már valamikor hajnalhasadta környékén, lassan álomba merültem, elhatároztam, ha megérem, hogy már a kétszázadik történetem feltöltésénél tartsak, megismétlem ezt a kis találkozót. Akkor persze már valaki mással. Azt még lesz addig időm eldönteni, hogy kivel. Remélem, Kivi nem fogja bánni, bár addig még milliószor kárpótolhatom. Elvégre, a következő találkozás egy olvasóval még messze van, addig pedig vele számtalan éjszakát tölthetünk együtt.
Ui.: A kép csak illusztráció. Nem azért választottam, mert a rajta szereplők hasonlítanának a történet szereplőire (bár egy nagyon kicsit mégis), hanem a szituáció miatt.
További erotikus történetek
Szextörténetek, mobil verzió
Szex történetek
Karcsi a húgát baszta angliában ameddig terhes voltam sex történet
A történet amit elmesélek az ezidáig is a legszebb nyaralásom volt, pedig annak már 4 éve:Most 21 vagyok, menyasszonyom van akivel nagyon jól kijövünk, mégis szívesen gondolok vissza...
Angliában van egy egy nagyon gazdag (ráadásul még szép is) nénikénk, vagyis ink....
Pajzán roma történet
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer, asszonyok fognak megnyílni, mint a tubarózsa, és elmesélnek az életükből olyan titkokat, amiket jó hatvan éve magukba zártak. Most, elmondok egyet. A szereplők nevét &*8211; kérésre &*8211;megváltoztattam, ha valakinek mégis ism....A többi erotikus történet
Magyar szexképek, és pornófilmek - Ajánló
gecis száj xxx
Tanárnéni pinája
Pornós pina
Szőrös magyar pina
Bea asszony pornó kép (hamis)
Szex segédezköz
Négy kurva lés egy fasz
Családi testvér orgia
Afrika szex
Pinába élvezés xxx